Nagyvátyi horgásztó

"A föld háromnegyedét víz borítja. Teljesen világos, hogy a Jó Isten háromszor annyi időt szánt a horgászatra, mint a fűnyírásra."
Chuck Clark

A MÚLTUNK







A tavat 1964-ben mesterségesen víztározónak építették, majd az akkori T.SZ. 1968-tól átvette, és 1990-es évekig halgazdaságot üzemeltetett . A T.SZ. megszűnése után eladásra került a tó, megalakult a Tó szövetség.

Jelenleg a tórészek tulajdoni többsége horgászaink tulajdonában van, és éppen ezért, mindenki sajátjának érzi, és úgy is kezeli a tavat.

Horgászegyesületünk 1998 március 15.-én alakult. Megalakulásunk óta folyamatosan fejlesztjük, szépítjük tavunkat, és környezetét.

ADOTTSÁGAINK

A fenékviszonyok, és az akadók változóak. Horgászni stégekről, partról, valamint csónakból egyaránt lehetséges.

A tóban több 60-100 kg közötti szürke harcsa, valamint több fajta 10-30 kg közötti nagy testű hal is él, akik várják a horgász sporttársakat, egy nagy küzdelemre.

A rendszeres telepítés jó fogást kínál, amelyek időpontjai Facebook oldalunkon folyamatosan figyelemmel kísérhetők.

Főzésre kijelölt hellyel és játszótérrel várjuk kedves látogatóinkat, akiket a közeljövőben tagjainkként tisztelhetünk, és mindazokat, akik csak egy szép napot szeretnének eltölteni nálunk.

VÁRJUK KEDVES LÁTOGATÓINKAT!

.

Március 15. Horgászegyesület
Minden jog fenntartva  2019
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el